A káromkodás általában 4 éves kor körül válik vonzóvá a kicsik számára, mert egy önkifejező, hatalomérvényesítő és feszültségoldó eszköz, amit ráadásul a felnőttek is előszeretettel használnak. Szerencsére, mindezek ellenére is tehetünk valamit a társadalmi normák tisztelete és elsajátítása érdekében.
Amikor egy kisgyerek először ejt ki csúnya szót a száján, felnőttként hirtelen azt sem tudjuk, hogyan reagáljunk. Egy 3-4 éves gyerek (a káromkodás megjelenésének átlagos életkora) játékába szőtt szaftos kifejezés igen komikus hatással bír, amelyet meglepettségünk következtében rendszerint félig elfojtott nevetéssel reagálunk le. A kissé kontrollálatlan - és nem túlzottan nevelő hatású - megnyilvánulásunkat ezután persze igyekszünk minél hamarabb helyre rakni, s az összeráncolt homlokú, tekintélyt parancsoló attitűdünket elővenni. Egy dackorszak kellős közepén lévő gyerek számára azonban a szigor és a tiltás (akárcsak az elismerő nevetés) csak olaj a tűzre, amellyel szemben a szülő szinte tehetetlen. Valami más megoldásra van szükség. Napjainkban a káromkodás bizonyos mértékig átszőtte az emberek hétköznapjait, így elkerülhetetlen, hogy a gyerekek is találkozzanak vele akár otthon, akár intézményes vagy más szociális körülmények között. A szitokszavak alkalmazása ugyanakkor alapvetően szociális tabunak számít, így szülőként felelősséggel tartozunk azért, hogy az ilyen irányú szókincsbővülésüket, de még inkább azok használatának körülményeit, megpróbáljuk kordában tartani. Ezt elérni pedig leginkább játékkal tudjuk!
Teljes cikk betöltése...
