Advent harmadik vasárnapja: az egyetlen rózsaszín gyertya a koszorún, amely az örömet szimbolizálja – annak örömét, hogy hamarosan megszületik a Megváltó. Bár karácsonyig még hosszabbodnak az éjszakák, minden gyertya meggyújtásával közelebb kerülünk a fordulóponthoz. Mik lehetnek a belső gyertyáink, az öröm oszlopai egy olyan időszakban, amikor azt látjuk, csak mélyül körülöttünk a sötétség?
Hogyan lehetünk jól, hogyan élhetünk virágzó életet, mitől leszünk boldogabbak? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a pozitív pszichológia. Érdekes módon az öröm kutatásának legértékesebb forrásai pont a világ legsötétebb eseményeiből, helyszíneiről származnak. Olofsson Placid atya tíz évet volt a Gulagon, ahol nagyon megrendítette, hogy erős, egészséges embereket is hetek-hónapok alatt maga alá gyűrt a szenvedés. Rátalált küldetésére: lelkileg támogatni a rabtársait a túlélésben. A legfontosabb szabálya az volt, hogy a panaszkodást az örömök keresésére cserélte, mert ezt találta a túlélés kulcsának. Hónapokig tartó „örömolimpiát” rendezett a rabok között, amely abból állt, hogy minél több apró örömöt kellett keresniük a napjuk során – indulva onnan, hogy kinek mi a kedvenc étele és nótája; a győztes végül napi 17 örömöt számolt. Viktor Frankl osztrák pszichiáter négy évet töltött koncentrációs táborokban: megfigyelte, hogy azok élik túl, akik értelmet tudnak találni, akiknek van miért kitartania, még a szenvedésben is. Évekkel később, már idős korában, amikor megkérdezték tőle, mi a boldogság, így válaszolt: „A boldogság mindaz a rossz, ami ma nem történt meg velem”. Amikor az ember olyan kiszámíthatatlanságban él, hogy bármikor bármi megtörténhet vele, átértékelődik, miért is lehetünk hálásak.
Teljes cikk betöltése...
