Az életünk során rengeteg döntéshelyzetbe kerülünk, sok megoldandó feladattal és kihívással találkozunk. Igyekszünk mindig jól dönteni, és a lehető legjobban elvégezni a feladatainkat. Általában az a célunk, hogy minél kevesebb hibát ejtsünk. Az oviban mi szeretnénk rajzolni a legszebb virágot, az iskolában a hibátlan, 100%-os dolgozat a cél, aztán ha nem tökéletes az érettségi, nem vesznek fel a legjobb egyetemre. Felnőtt korunkban szeretnénk felvételt nyerni a legjobb munkahelyre, majd szülőként egy tucat könyvet elolvasunk, amelyek a gyereknevelés rejtelmeibe vezetnek minket, hiszen azt is a lehető legjobban szeretnénk csinálni. Egész életünkben a tökéletességre törekszünk, de vajon jól van ez így? Hol vannak a határok?
A tökéletességre törekvést a szakirodalom perfekcionizmusként határozza meg. Hatással van a kapcsolatainkra, meghatározza hozzáállásunkat a tanuláshoz, a sportoláshoz, a céljainkhoz, továbbá megkönnyítheti vagy éppen nehezebbé teheti azok elérését. A perfekcionizmus hatása rendkívül széleskörű. Egymással teljesen ellentétes következményekkel járhat, hiszen betegségek kialakulásához is vezethet, viszont akár a személyes növekedést is szolgálhatja. Mindez azért lehetséges, mert multidimenzionális, tehát személyes és interperszonális elemeket is tartalmaz. Létezik normális perfekcionizmus, amely az egészséges tökéletességre törekvést foglalja magába. Ebben az esetben a cél a siker elérése, miközben az egyén tisztában van a saját határaival és elfogadja ezeket, tehát nem zárja ki a hibák lehetőségét. A neurotikus perfekcionisták azonban a tökéletességre törekvés egészségtelen formáját gyakorolják.
Teljes cikk betöltése...
